Kedvenceink ökológiai lábnyoma

Ma Magyarországon több mint kétmillió kutya, és még náluk is több macska él. Mellettük pedig megszámlálhatatlan egyéb társállat, az achát csigától a kanáriig  lakja az otthonokat. Ezeket az állatokat pedig etetni és elszállásolni kell, olykor pedig még külön fűteni sem árt rájuk. Tehát, bármennyire is meglepő, nekik is van ökológiai lábnyomuk.

Nagyjából két évtizede jelent meg egy új-zélandi építész szerzőpáros könyve  Ideje megenni a kutyát! címmel. Nos, a házaspár nem lehetett valami nagy állatbarát, mert kiszámolták, egy kutya mennyi húst eszik, és annak „megtermeléséhez” mekkora termőterületre van szükség. Szerintük például egy német juhász táplálására több mint egy hektár szükségeltetik évente, tehát a kutyák és macskák eleszik az éhező emberek elől a táplálékot. Lévén, ha nem volnának húsevő kedvenceink, akkor több növényi táplálék maradna az embernek, így kevesebben éheznének a Földön! Nyakatekert gondolkodás, több okból is. Egyfelől azt már mindenki tudja, hogy az éhezést többnyire nem a táplálék hiányára vezethető vissza, hanem a globális, igazságtalan elosztás a fő oka. Tehát nem a kutyáink. A másik érv, ami miatt sántít a fenti állítás, hogy a kutyák nem csak húst esznek, és a kutyatápok is nem ritkán emberi fogyasztásra kevésbé alkalmas nyesedékekből, inakból stb. állnak, tehát a kutyák ökológia lábnyoma ezáltal átfedésben is van a gazdáéval. Ezt pedig kiegészíthetjük még azzal is, hogy a kutyatápokban növények is vannak. Persze a hús-nyesedék-növény aránya táponként változhat, a jó minőségű tápok tápértéke gyakran többszöröse annak, mint amihez túl olcsón jutunk hozzá.

Pitonok és teknősök

A probléma gyökere azonban sokkal messzebbre mutat. E cikk terjedelme nem ad lehetőséget ennek bővebb kifejtésére, de az emberi népességrobbanás az, amely egyáltalán felveti a kérdést a társállatok ökológiai lábnyomáról. Földünk lakossága 1960-ban nagyjából 2,5 milliárd volt, ma pedig több mint nyolc milliárd! Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy saját házi kedvenceink is a táplálékkonkurenseinkké válhatnak – legalábbis egyes, radikális nézetek szerint. Az emberi népességhez tartozó háziállatok számát pedig remekül szemlélteti, hogy csak a világ házityúk állományának biomasszája több, mint az összes vadon élő madáré együttvéve! A földön élő emlősfajok össztömegének pedig nagyjából 90 százalékát teszi ki az ember és háziállatai. Vajon érdemes-e ezek  után törpe hörcsögünk tized milliméteres ökológiai lábnyomával foglalkozni? Nos, a kedvencként tartott törpehörcsögök valóban nem okozhatnak ökológiai katasztrófát. Az persze már kérdés, hogy őket is lehet „környezettudatosan” tartani, például, ha terráriummá újrahasznosított akváriumban tarjuk őket. A nagyobb társállatoknak azonban valóban lehet ökológiai lábnyoma. Nem csak  táplálásuk miatt, hanem teszem azt azért, mert sok energiát igényel a tartásuk, világításuk, fűtésük, sokat esznek stb. Mind közül a legnagyobb ökológiai lábnyomuk a szabadon engedett vagy megszökött házi kedvenceknek van. Gondoljunk csak a floridai Everglades mocsár több ezerre duzzadt, eredetileg Délkelet-Ázsiában élő tigrispitonjaira – lám-lám a láb nélküli kígyónak is van ökológiai lábnyoma! – amelyek felettébb károssá váltak a terület ökoszisztémájára nézve, vagy az  invazív fajként nálunk is jelenlévő ékszerteknősökre.

Ám mind közül a legnagyobb ökológiai lábnyoma talán mégis csak a kutyáknak és a macskáknak van. Illetve a gazdáiknak, lévén ők vásárolnak meg számos felesleges dolgot kedvencüknek, nem beszélve arról, hogy azzal, hogy a túltenyésztett divatfajtákat vásárlása gyakran azzal jár, hogy az eb nem egészséges, például csirke- vagy marhahús allergiás, így csak speciális kosztot kaphat. Az ember ételmaradéka pedig a kukába kerül. A kutyák, különösen a kóbor vagy csak kóborló (tehát otthonról elcsavargó, majd visszatérő) egyedek a természetben is nagy károkat okozhatnak, lévén legyűrik a vadat, megfogják a kisemlősöket.

A legnagyobb lábnyom

A házi kedvencek sorában a legnagyobb ökológiai lábnyoma azonban bizonyítottan a macskáknak van! A házi macskák ma a legnépszerűbb társként tartott állatok, a legtöbb felmérés szerint a háztartásokban élő cirmosok száma meghaladja a kutyákét. S akkor még nem beszéltünk a sok millió gazdátlan, kóbor- és félig kóbor macskáról. Ma Magyarországon állományukat legalább 2,33 millióra becsülik.

Kutatások is bizonyítják, hogy a macskák nem csak annyi egyedet ölnek meg, amennyit ténylegesen megesznek. Jó példa erre, hogy olykor a fölösleg egy részét (megölt madarat, emlőst, gyíkot) a bejárat elé helyezve gazdájuknak „ajándékozzák.” Egy ausztrál felmérés szerint minden macska, amely nem kizárólagosan szobacica, naponta legalább egy zsákmányállatot ejt el. Az ötödik kontinensen egyébként éves szinten 510-750 millió madarat pusztítanak el a macskák, magyarán másodpercenként 15-20 tollast! Egy újabb, amerikai felmérés szerint a macskák hetente átlagosan két állatot vadásznak le, ám ha kóbor példányokról van szó ez a szám hatra emelkedik. Az Egyesült Államokban nagyjából 86 millió macskát tartanak, mintegy harmaduk kóbor állat, melyek óvatos becslések szerint 1,3-4 milliárd madarat pusztítanak el – évente. Kanadában ugyanez a szám 350 millió. Nagy-Britanniában kilenc millióra becsülik a számukat. Az ottani kutatások azt mutatták, hogy áprilistól-augusztusig a házi macskák által okozott becsült veszteség 92 millió prédaegyed! Ha a magyar macskák olyan sikeresek a vadászatban, mint brit rokonaik (és miért ne lennének azok?), könnyen kiszámolható, hogy hazánk 2,33 millió macskája mekkora kárt okoz a hazai madárvilágban, illetve a hüllők és kisemlősök között!

A házi macska különösen azért jelent nagy veszedelmet a vadon élő állatok számára, mert felettébb gyorsan el tud vadulni, s fenn tudja tartani magát pusztán vadászatból, házi táplálék nélkül.

Tehát valóban hatalmas ökológai lábnyoma van a macskáknak – de ez valóban csak az ő lábnyoma?

Hiszen gazdáik és (sajnálatos módon) egykori gazdáik tehetnek arról, hogy  ellenőrizetlenül szaporodnak a macskák. Vajon miért tartanak azok is macskát, akiknek erre nincs is érzelmi és egyéb szükséglete? Pusztán azért, mert mit ér egy porta macska nélkül? Vagy felvethető a felvilágosítás hiánya, amely felhívja a figyelmet az ivartalanítás fontosságára? Netán az a kettős mérce, a kutyákkal szemben, lévén a macskáknak nincs sem nyilvántartsuk, sem chipjük?

S még van egy, szintén az embertől függő tényező: a globális felmelegedés, és az ehhez társuló enyhe telek. Míg évtizedekkel ezelőtt a kemény teleket csak a legedzettebb kóbor macskák élték túl, addig mára  ez a természetes szelekció is megszűnt.

Kovács Zsolt